December 2009
67 posts
most láttam először, hogy milyen, ha felfut az élesztő a cukros tejben. eufórikus élmény!
mindig olyan furán, leginkább kényelmetlenül érzem magam, ha felkiáltójeleket kell használnom írásban. ez vajon mit árul el rólam?
hozott a jézuska geológus kalapácsot (legalább 3 kilós és gusztustalan petróleumszaga van), és parfümöt. micsoda ellentmondás.
“A hegyláncokat tektonikus erők hozták létre, mondta Michael Studinger, a Lamont-Doherty geológiai megfigyelőállomás munkatársa, a tanulmány egyik vezető szerzője.”
ez valóban hírértékű. tejóég.
mindig is szerettem volna fentről belekukucskálni egy vulkánba, és amióta van google earth, meg is tehetem… de igazából nem olyan érdekes, mint lehetne. legalábbis semmi nem bugyog benne (persze egyébként is tudtam, hogy nem szokott)
megnéztem tegnap A falut a tévében, nem volt rossz, csak kicsit sokat mondogatták benne, hogy lúúsusz hánt.
csináltam cipősdobozt és raktam bele sok szép ajándékot, és majd remélhetőleg megkapja egy rászoruló 11 év körül kislány. én meg remélem, hogy ezt odafönn jegyezték.
x: az időjárásjelentésben azt mondták, hogy húsz fok is lesz a hét végén. y: az nem is annyira hideg… z: de minusz húsz fokról van szó. y: ja, az úgy már elég durva. x: jaj hát persze hogy minusz, nem is celsius, azt hitted?
???
méhpempő… micsoda idétlen szó.
egyszer mátéval elkezdtük azt játszani, hogy ki tud több olyan hasonló alakú szópárt (hogy hívják az ilyeneket?) mondani, hogy például sitty-sutty, lim-lom, pikk-pakk meg ezek. nem emlékszem már, hogy ki nyert, de legalább két napig tartott, mire a végére értünk.
elaludtam a szempillámat, most olyan mintha szándékosan jól be lenne pöndörítve, de kár, hogy csak a jobb oldalon.
mostanában egyre gyakrabban szembesülök azzal, hogy a könyvek és füzetek egyik súlyos hiányossága, hogy se a search, se a ctrl+f, se cmd+f se semmi keresőfunkció nem működik bennük.
azt hiszem ha lenne sorkiemelőm, sokkal hatékonyabban tudnék tanulni. szavakkal kifejezhetetlen, micsoda szellemi lendületet képes adni, amikor a stratégiailag kiemelkedő jelentőségű szavakat kihúzgálhatom neonsárga színűre.
ajj, kár hogy vége a monopoly city streets-nek, jó móka volt, bár a vége felé leginkább csak arról szólt, hogy a fglbr (vagy ilyesmi) nevű júzer halálra szabotálta a játékomat, én meg próbáltam helyrehozni amit tönkretett. innen is üdv neki!
hogy lehet dr house csengőhangja a hansontól a mmmbop? ez már majdnem blaszfémia.